Érdekes kérdés. Ahogy Zsanna mondta, annyira szokatlan az ige a mai nyelvben, hogy nehéz megmondani, hogy kell helyesen használni.
Az Arcanum szerint lehet mindkettő rag a lel után, de mindkettő nagyon elavult (szerintem).
Kicsit megkésve: számomra a “valamire lel” nem elavult, magyarországi magyarként (kisalföldi szülővidék) használom, ha nem is rendszeresen, de azért aktívan, míg a “valamit lel” kicsit döcögősebb, de nem erőltetett.
Még annyit, hogy nemcsak az utóbbinál, de még az előbbinél is meglévő választékos jelleget én is érzem, s erre utal az is, hogy bizonyos főnevekre korlátozódik a használata nálam is.
Főleg az “egy igazi kincsre leltem” (vö.: “kincset leltem”), “igaz szerelemre leltem” (vö.: “szerelmet leltem”), “végre nyugalomra leltem” (vö.: “nyugalmat leltem”) példák jutnak eszembe.
Tehát olyanokra, ahol egy szó szerint ritka, nehezen elérhető tárgyról/főnévről beszélek, vagy egy olyanról, amit azért érzek ritkának, mert olyan nagyon, vagy éppen olyan régóta vágytam arra, hogy megtaláljam.
S akkor váltok át a másik alakra, ha tömören, jelzők, határozók nélkül fogalmazok, csak egy névelő nélküli tárgy és az ige. Ezért is döcögősebb a használata, az amúgy is szűk “tárgyi” körre korlátozódott “valamire lel” egy további szűkítést él meg, egy formait.
Az Arcanum szerint ráadásul a "rátalál" (nem a rálelnél láttam, de gondolom itt mindegy) fejezi ki, hogy "rendsz. hosszas és több helyen való keresés után> egyszerre megtalál
Tehát az én nyelvhasználatomban a “valamire/-t lel” egy kicsit közel áll a “rátalál valamire” alakzat Arcanum szerinti jelentéséhez.
S bár a “valamire lel”, sőt a “valamit lel” nekem természetes alak, de a “lel valamire/-t” már kifejezetten erőltetett, gondolom, pontosan azért, mert az első helyre a kihangsúlyazandó szó kerül, s pont a fent írtak miatt ez mindig az adott ritkán (!) meglelhető tárgy/főnév, s nem pedig az ige.
), szerintem is az árnyalatokban áll a megoldás.